Referenciák

Mesterséges intelligencia vezérli a Coca-Cola HBC Magyarország logisztikai folyamatait

Ügyfél: Coca-Cola HBC
Kategória: Stratégia, Tartalomgyártás- és menedzsment, Produkció

2022-ben a Coca-Cola HBC Magyarország 750 millió forintot meghaladó értékű beruházást hajtott végre logisztikai folyamatainak fejlesztése céljából. A robot picking névre keresztelt fejlesztés keretében a hazai élelmiszeripari szereplők közül elsőként a palackozó gyár dunaharaszti központi raktárában álltak munkába mesterséges intelligencia által működtetett robotok. A projekt kommunikációs tetőpontja a novemberben megrendezett sajtótájékoztató volt, de a tervezés maga már az év elején megkezdődött: teljeskörű külső és belső kommunikációs stratégiát alkottunk, melynek a tartalomgyártás mellett produkciós vonatkozásai is voltak: a robot telepítéséről filmet forgattunk, a raktárban pedig egy óriási graffiti fal is készült. A dolgozók között meghirdettük a névadó pályázatot, az ő választásuk alapján a robot a PIck Robi nevet kapta.

SAJTÓKÖZLEMÉNY / 2022.11.08

Mesterséges intelligencia vezérli a Coca-Cola HBC Magyarország logisztikai folyamatait

Hazánk legnagyobb üdítőital gyártója, a Coca-Cola HBC Magyarország a közelmúltban 750 millió forintot meghaladó értékű beruházásokat hajtott végre logisztikai folyamatainak fejlesztése céljából. A hazai élelmiszeripari szereplők közül elsőként a vállalat dunaharaszti központi raktárában álltak munkába mesterséges intelligencia által működtetett robotok, amelyek a túraszedés hatékonyságának növelésében és a még pontosabb vevőkiszolgálásban segítik majd a területen dolgozók munkáját. A jövőbemutató technológiai innovációk segítségével a vállalat újabb jelentős lépést tesz afelé, hogy Magyarországon jöhessen létre a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC Csoport legnagyobb közép-európai gyártóbázisa.
A Coca-Cola HBC Magyarország elkötelezett amellett, hogy folyamatos fejlesztésekkel támogassa üzleti tevékenységét az értéklánc minden területén. A vállalat az elmúlt 26 évben több mint 125 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat az országban: 2 gyártóbázist és 8 logisztikai központot épített fel, amelyekkel közvetlenül vagy közvetett módon teremtett munkahelyet, megélhetést többezer ember számára. A digitalizációt és automatizációt támogató úttörő technológiai megoldások a raktározási folyamatokban is megjelennek lehetővé téve még pontosabb és még gyorsabb vevőkiszolgálást.

A vállalat 2022-ben egy 730 millió forint értékű beruházás keretében mesterséges intelligencia által vezérelt robotokat telepített dunaharaszti központi raktárába. A robot picking névre keresztelt fejlesztés a hazai élelmiszeriparban egyedülálló logisztikai innovációnak számít. A logisztikában érintett túraszedési folyamat egy része mostantól egy munkavállalóktól teljesen elzárt 1000 négyzetméteres területen valósul meg, ahol a gyártósorról érkező termékek összekészítését, raklapokra helyezését és fóliázását három önműködő robotkar, targoncák és a termékek mozgatásáért felelős kisebb járművek, úgynevezett sharkok végzik önállóan gondolkodva.

A technológia a vállalat 20 legnépszerűbb termékét a raktárban elfoglalt helyük alapján hiba nélkül kezeli. A három robotkar óránként 6 raklap összeállítására képes, több mint kétszer olyan gyorsan dolgoznak, mint az emberi munkaerő. A robotok fáradhatatlanságuknak köszönhetően akár 4 rakodómunkás feladataival egyenértékű munkát képesek elvégezni ugyanannyi idő alatt. Míg a technológia hétköznap túraszedési feladatokban segédkezik, addig hétvégente a vállalat legnagyobb vevőpartnerei számára készít össze vegyes raklapokat egy előre meghatározott sorkép alapján. A robotok a dunaharaszti raktárban évente megforduló több mint 700 millió liter késztermék speciális válogatási és csomagolási feladatainak 15 százalékát vállalják át a tervek szerint.

„Büszkék vagyunk rá, hogy elsőként hozhattuk el Magyarországra és a hazai élelmiszeriparba ezt a maga nemében egyedülálló logisztikai innovációt.” – mondta el a beruházást ismertető sajtóeseményen Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója. Célunk, hogy egy olyan modern gyártóbázist alakítsunk ki Dunaharasztiban, amely megfelel a 21. század technológiai kívánalmainak és meghatározó szereplővé tesz minket a térség országaiban. Az emberi és a robot erőforrások raktári szimbiózisának köszönhetően jelenleg 15%-kal vagyunk képesek növelni a túraszedési hatékonyságunkat, amivel még gyorsabban és még pontosabban reagálhatunk a változó vevőpartneri igényekre.” – tette hozzá a vállalat vezetője.

A frissen bemutatott robot picking technológia bevezetése nem az egyedüli digitalizációt támogató hatékonyságnövelő fejlesztés a vállalat életében. A túraszedésben már 2020 óta alkalmazzák az okosszemüveges túraszedést, amelynek segítségével a Coca-Cola HBC Magyarország raktári munkatársai hangvezérelt utasításoknak megfelelve végzik a vevőpartneri rendelések kiszállításra történő összekészítését. A mesterséges intelligenciát használó technológia javítja a termékek kigyűjtésének minőségét és mérhetővé, fejleszthetővé teszi a munkavégzés hatékonyságát, az adatok elemzésével pedig további rendszerszintű fejlesztések hajthatók végre.

A beruházásnak köszönhetően egyidőben 24 fő képes biztonságosan munkát végezni a túraszedés területén az okosszemüveg használatával. A dunaharaszti központi raktárban jelenleg 38 darab okosszemüveggel dolgoznak, a fejlesztésnek köszönhetően 99,9%-os pontossággal történik a túraszedés és 10%-kal nőtt a rendelés összekészítések hatékonysága. Erre a beruházásra összesen 21 millió forintot költött a vállalat.